A csakrák hatásai

A gyökércsakra – Muladhara (gyökér, támasz)

A gyökércsakra segítségével képesek vagyunk a föld stabil, erős, támogató energiáját felhasználni, mely megjelenik életünk minden területén. Harmonikus működésekor úgy érezzük, hogy szoros kapcsolatban állunk a földdel és annak minden lakójával, s ez életerőt, önbizalmat, életbe vetett hitet, elégedettséget és belső tartást biztosít számunkra. Úgy érezzük, hogy céljainkat könnyen megvalósíthatjuk, ahhoz folyamatos támogatásban részesülünk. Az életünk a megrendíthetetlen bizalmon alapul. Nem merül fel bennünk a túléléshez kapcsolódó szorongás, aggodalom, mert hisszük, hogy mindent megkaphatunk, amire szükségünk van.

A gyökércsakra nem megfelelő működése

Ha a gyökércsakrában nincs kellő energia, avagy az energia áramlása blokkolva van, akkor gondolataink és cselekedeteink főként az anyagi biztonság és birtoklás körül forognak. Tudatunkat betölti a túléléshez fűződő tervezgetés, a jövő miatt érzett aggodalom. Ha valamit megkívánunk, rögtön birtokolni akarjuk anélkül, hogy számolnánk a következményekkel. Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlzottan bebiztosítsuk, s ezáltal korlátok közé szorítsuk magunkat.

Fizikai tünetek: alvás zavarok, túlsúly, aranyér, isiász, mellékvese problémák, magas- és alacsony vérnyomás, fogínygyulladás, hasmenés, székrekedés, izomgörcs, hideg végtagok, influenza, gerincproblémák.

Érzelmi tünetek: aggodalom, szorongás, depresszió, önértékelés hiánya, szerethetetlenség érzése, magányosság, gyökértelenség, sehová nem tartozás, senki nem ért meg érzése, pénzkezelési problémák, családalapítással kapcsolatos félelmek. Félelmeink agresszióban, dühben, haragban törnek felszínre, vagy apátia, közömbösség uralkodik el rajtunk.

Dominancia

Minden csakrának van egy speciális hatása a tudatosságunkra, mely befolyásolja érzékelésünk módját és azt, ahogyan reagálunk a környezetünkre.

Azok az emberek, akiknek a gyökércsakrája a domináns a lehető legnagyobb biztonságot szeretnének teremteni önmaguk és családjuk számára. Elkötelezettek a jól-lét, a kényelmes otthon, a környezetvédelem, erős családi kötelékek és biztonságos karrier mellett. Alapvetően fontos számukra a természettel való kapcsolat. A hozzájuk legjobban illő hivatás a kertész, építész, erdész, botanikus.  Különlegesen jól bánnak az állatokkal. Képesek sok pénzt teremteni, bár ha vagyonosak, akkor a személyiségük árnyoldala kerülhet előtérbe. Erős életigenlés jellemző rájuk, vitalitás, sugárzik belőlük az erő és az energia. Rá vannak hangolva a föld ritmusára, fontos, hogy ennek megfelelően a saját bioritmusuk szerint élhessenek. Lelkes környezetvédők. Logikai alapon nem lehet meggyőzni őket. Stabilan állnak két lábbal a földön. Ha a gyökércsakra domináns egyén harmonizálja a csakra rendszerét, akkor a belső biztonságából és életerejéből igazán jelentős dolgokra képes. Ugyanakkor, ha nem megfelelő irányba irányítja erejét, az veszélyes lehet önmaga és környezete számára. Leginkább az egoizmus és az önkontroll hiánya veszélyezteti. Önközpontúsága miatt nehezen tapasztalja meg az egység állapotát. Fizikai szükségleteinek kielégítése lesz fő célja, túlzásba viszi az evést, felhalmozást. Általános feszült, agresszív energiát sugároz. Számukra legfontosabb a gyerekkoruk sérüléseinek kitisztázása, majd a koronacsakrával való munka.

 

Hírek

Élj Tudatosan Nap

2012. március 04.

Bp. IX. Börzsöny u. 11.

Élj Tudatosan Nap


----------------

Sirio Mester tanítása
A tudat fellegeiből a szellem világosságába


2012. március 09.

Budapest

Sirio elvonulás


----------------

Köszönjük támogatását

Adó 1% támogatás Arany Hegy

Beadási határidők:
* február 15. egyszerűsített adóbevallást választók (de az 1%-os nyilatkozat utóbb is utánküldhető május 21-ig!)
* február 27. egyéni vállalkozók
* május 21. önadózók

Facebook Like Box