Heng Der mester

Heng Der mester Malaiziában született, újságíróként kezdte pályafutását, majd a húszas évei második felében elkezdtek sarjadni az előző életében elültetett magvak, s ekkor szerzetessé vált, hogy kizárólag a tanításokkal foglalkozzék, és kibontakoztassa igaz természetét. 1992-ben a megvilágosodott Hsuan Hua mester tanítványává fogadta és a Tízezer Buddha Templomában segített az ifjú szerzetesek nevelésében, majd a Long Beach-i kolostorban volt apát. Ezután Hawaii-on 3 éves elvonuláson vett részt, majd Kaliforniába költözött, hogy támogassa az ott élő közösséget és tanítványait.

2010. decemberében elindított egy sorozatot, melynek keretében minden nap tanítást ad annak érdekében, hogy hallgatói mihamarabb elérjék a békés, örömteljes, ragaszkodásmentes életet, megszabadítva önmagukat minden szenvedéstől. Tanítása könnyen érthető és a mindennapi életbe átültethető, s bár ő buddhista szerzetes, a dharma, melyet átad vallástól függetlenül mindenkire vonatkoztatható.

Der mester tanítása az Igaz Tudatról (angolul magyar fordítással)

 

Hogyan tudunk gyakorolni egy Mester állandó jelenléte nélkül?

Hírek

Élj Tudatosan Nap

2012. március 04.

Bp. IX. Börzsöny u. 11.

Élj Tudatosan Nap


----------------

Sirio Mester tanítása
A tudat fellegeiből a szellem világosságába


2012. március 09.

Budapest

Sirio elvonulás


----------------

Köszönjük támogatását

Adó 1% támogatás Arany Hegy

Beadási határidők:
* február 15. egyszerűsített adóbevallást választók (de az 1%-os nyilatkozat utóbb is utánküldhető május 21-ig!)
* február 27. egyéni vállalkozók
* május 21. önadózók

Facebook Like Box