Cikkek a teáról

- A teaivás csökkenti a petefészekrák kockázatát
- A tíz legjobb zsírégető tea

A teaivás csökkenti a petefészekrák kockázatát

Napi kettő, vagy annál több csésze tea elfogyasztása drámai mértékben csökkentheti a petefészekrák kialakulásának veszélyét - állapította meg egy Svédországban készült tanulmány.

A stockholmi  Karolinska Intézet munkatársai szerint azok közül az  asszonyok közül, akik naponta legalább két csészényi teát ittak, 46 százalékkal kevesebben betegedtek meg petefészekrákban, mint teát nem kedvelo társaik körében - írta az Archives of Internal Medicine címu amerikai folyóirat. A svéd kutatók azt is megfigyelték, hogy minden további napi csésze tea újabb 18 százalékkal csökkentheti a petefészek tumor létrejöttének veszélyét. A védőhatás feltehetően a fekete és zöld teában egyaránt jelenlévő antioxidánsoknak köszönhető, amelyek elősegítik a daganatképzodést okozó sejtmutációk létrejöttének megakadályozását. 

A Karolinska Intézet kutatói a nők egészségének hosszú távú alakulását és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos szokásokat feltérképező, 1987 és 2004 között végzett átfogó vizsgálat melléktermékeként jutottak arra a következtetésükre, hogy a teaivás védelmet nyújt a petefészekrák ellen. A hét éven át tartó vizsgálatba összesen 61 000 not vontak be. A vizsgálat kezdetén a résztvevok kétharmada mondta magát teaivónak, s a felmérés végéig a 61 ezer no közül 301 betegedett meg petefészekrákban. 

Az Egyesült Államokban évente átlagosan 22 000 no betegszik meg petefészekrákban, az újonnan diagnosztizált esetek 80 százalékánál azonban a felfedezéskor a tumor már áttéteket képezett, vagyis ebben a betegségben idén több mint 16 ezer amerikai no hal meg. 

Forrás: MTI

 

A tíz legjobb zsírégeto tea

Összegyűjtöttük a szervezetben felhalmozódó zsírok kiürülését leginkább segítő tíz teaitalt. Amellett, hogy segíthetnek a felesleges kilóktól való szabadulásban, finom és egészséges meleg folyadékként táplálják szervezetünket.

1. Chai

India nemzeti italának az alapja a fekete tea, annak minden jó tulajdonságával: a teinnel, amely beindítja a zsírégetést, a gyomrot megnyugtató illóolajakkal, a növekedést elősegítő B1 vitaminnal és klorofillal. A chai olyan fűszereket is tartalmaz, mint a kardámon, gyömbér, fahéj, szegfű, édeskömény és ánizs. Ezeknek hála nem csak könnyed frissességet hozó fuszeres italként kiváló, de az anyagcserére is jótékony hatással van.

Elkészítése: A víz felforralása után a tealeveleket leforrázzuk, majd miután a tea elérte a kellű erűsséget, leszűrjük és hozzáadjuk a fűszerkeveréket, majd azzal együtt újból felforrázzuk. Végül a fűszereket is leszűrjük és készen van a chai. Fogyasztáshoz egy csepp tejet adunk a kész főzethez, valamint csészénként egy teáskanál mézzel ízesítsük. Az elkészült chai így nem csak kiváló éhségcsillapító, de bőséges uzsonnaként is szolgálhat.

2. Rooibos tea

A Rooibos dél-afrikai bokor, melynek tüskés kérgét és leveleit szárítják ki a napon és vágják kis darabokra, mely aztán a főzet alapját képezi. A rendkívül gyomorkímélő egyvelegből készült tea számos sejtvédő flavonoidot tartalmaz, melyek antioxidáns hatásukról ismertek. A Rooibos fozet, magas C-vitamin tartalma segíti a zsírégetést, kálium tartalma az emberi test vízháztartását szabályozza. Mangán, kalcium, magnézium és vastartalma is kiemelkedő.

Elkészítése: Egyszerűen forró vízzel öntsük le a száraz teát. Majd 100 gramm aszalt sárgabarackot adjunk 100 ml Rooibos teafűzethez, majd keverjünk hozzá 3 evűkanál almaecetet. Az így létrejött püré két adag zsírölő-ital előállításához megfelelő mennyiség, melyet délelőtt és délután 300 ml Rooibos-teafőzettel felöntve fogyasszunk hűtve vagy forrón. Az kész ital béta-karotinban gazdag és magas ásványanyag tartalmú, ráadásul a benne lévo almaecet enzimei tovább fokozzák a teakeverék zsírégető hatását.

3. Csalántea

Gyengéden ható, vízhajtó és méregtelenítő hatású készítmény a csalántea, melyet magas C- és A-vitamin tartalma, valamint kálium és kalcium erősít. A csalánlevelek végében található szerotonin pedig hangulatfokozó hatásáról ismert. Hormont termel, ezáltal zsírt éget.

Elkészítése:

1-2 evőkanál szárított csalánlevelet forró vízzel leöntjük, majd 15 percig hagyjuk állni, s végül szűrjük le. Aromás bodzasziruppal ízesítve válik teljessé a csalánfőzet, mellyel vértisztító és emésztésszabályozó hatása is fokozottabban érvényesül szervezetünkben.

4. Magyalfa-tea

A magyalfa levelei koffeintartamuk révén anyagcsere-fokozó és zsírégető hatást fejtenek ki testünkben. Enyhén vízhajtó hatású és gyulladáscsökkentő. Vitamin- (A, B1, C) és ásványtartama (vas, magnézium, kalcium) mellett 20 különféle aminosavat is tartalmaz, melyek elengedhetetlenek a megfelelo izomfelépítéshez.

Elkészítése: Meleg vagy hideg vízzel öntsük fel a leveleket. A zsírégetés fokozására 300 ml magyalfa-teához lehetőleg 200 gramm friss ananászból készített gyümölcslét keverjünk.

Dél-Amerika indiánjai már évszázadok óta ismerik, és sokféle betegség kezelésére használják a magasra növő, csodálatos virágokat hozó akár 700 évig is élo Lapacho-fa kérgét. A kéreg főzetébol előállított magas szelén, kalcium, kálium és vastartalmú ital kiváló serkentőszer, mely fokozza szervezetünk ellenálló képességét is.

Dél-Amerikától Kínáig
5. Lapacho-kéreg tea

Elkészítése: A kérget tíz percig fozzük, majd további tíz percig állni hagyjuk, végül alaposan leszűrjük. Az így elkészült teához a hatás növeléséért adjunk vaníliát. Az emésztés optimalizálásának elősegítésére elég egy 5 centis rúd, melyet hosszanti irányba vágjunk szét és a Lapacho-kéreggel együtt főzzük bele az italba.

6. Hárslevél-tea

Flavonoidjainak és értékes hatóanyagainak - mint az illóolajak, cserzőanyagok, szaponin, C-vitamin - köszönhetően vízhajtó hatása van, miközben kíméletesen bánik a vesével. Hatásos gyomorfelfúvódás orvoslására is.

Elkészítése: Egy púpos evőkanálnyi hárslevelet (megvásárolható bármelyik patikában) tegyünk egy csészébe és 10-15 percig hagyjuk állni forró vízben. Ezt követően leszűrjük és egy-két szem szegfűszeggel ízesítjük. A hatás nem marad el, élénkítő hatása nyomán garantált a jó hangulat.

7. Zöld tea

A szépítőként ismert tea flavonioidokat, vitaminokat és koffeint tudhat összetevői között. Emellett jelentős zsírégető is, hála a C-vitaminnak, káliumnak, kalciumnak, magnéziumnak és fluornak. Gyorsítja az agyagcserét és erősíti az immunrendszert.

Elkészítése: Előbb felforraljuk a vizet, majd hagyjuk körülbelül 70 fokra lehűlni. Az első főzetet a cserzőanyagok kioldódása miatt öntsük ki. Kétszáz milliliter frissen lefőzött zöldteához 20 g édes tejport keverjünk hozzá. Egy tojásfehérje hozzáadásával, a nyomelemek és ásványi anyagok hatásának kifejtésével érhetjük el a legjobb hatékonyságot a súlyvesztés elősegítésében. Így biztosak lehetünk abban, hogy a zsírt és nem izomszöveteinkből vesztünk súlyt.

Ez a biológiailag igen aktív natúr ital nagyrészt fekete- és zöldtea keverékéből, kombucha gombából és a hozzáadott cukorból tevődik össze. A benne lévo glükóz-savak gondoskodnak a testünkben felhalmozódó méreganyagok kiürüléséről. Az elkészített kombucha-teában lévo tejsavó fertotleníti a beleket. A C- és D-vitamin pedig frissen tart és új energiákat kölcsönöz.

Császári élvezetek

8. Kombucha tea

Elkészítése: Az almaborjellegű kész ital kereskedelmi forgalomban is megvásárolható. Amennyiben a kész ital megvásárlása mellet döntünk, a rendeltetésszerű használathoz melegítsük fel a folyadékot, de semmi esetre se hagyjuk felforrni.

Ha magunk vállalkozunk az elkészítésére, hámozzunk meg egy friss gyömbért, majd egy konyhai reszelőn aprítsuk fel és keverjük össze egy teáskanál mézzel. Az egészet adjuk hozzá 300 ml frissen felmelegített kombucha-teához, és máris fogyaszthatjuk. A gyömbérben fellelhető illóolajak aktiválják a zsírégetést a hasnyálmirigyben és a májban gyorsítva az anyagcserét és az emésztést.

9. Oolong-tea

Ez az ízletes, félig erjedt levelekből készült tea se nem fekete se nem zöld levelekből készül, mégis mindkét teafajta jó tulajdonságait magában hordozza, így valódi zsírölő. A benne lévő szaponin meggátolja a zsírok lerakódását a hasnyálmirigyben. Így a táplálékkal a szervezetbe kerülő zsírok egy része anélkül ürülhet ki, hogy a test hasznosítaná azokat. Ehhez jön még hozzá a koffein, mely gyorsítja a zsírégetést.

Elkészítése : Egy púpozott teáskanálnyi Oolong tealevelet rakjunk a csészénkbe, öntsük fel forró vízzel, és három percig hagyjuk állni. Szűrve fogyasszuk. Kiváló reggeli zsírölő italt kaphatunk, ha három deciliter lefőzött Oolong-teához két teáskanálnyi zabpelyhet és 150 milliliter tejsavót keverünk. Csavarjunk ki egy rózsaszínű grapefruitot (ha lehet minél több gyümölcshússal) és mindezt vegyítve fogyasszuk.

10. Fehér-tea

Valaha a kínai császárok élvezeti cikke volt a zöld és a fekete tea rokonságába tartozó fehér tea, mely a mai napig megőrizte exkluzivitását a világszerte elterjedt rokonaihoz képest. Mindezt a kíméletes és különleges előállításnak köszönheti, melynek hála rendkívül kíméletes a gyomorhoz is. Egyébként a fehér-tealevél hajszálerezete duzzad a zsírégető teintol, s különösen sokféle ásványi anyagtól, mint például a kálium, magnézium, vas, réz, foszfát vagy a mangán.

Elkészítése: Forraljuk fel a vizet, majd hagyjuk kissé kihűlni. Forrázzuk le a fehértea-leveleket és hagyjuk állni 10-15 percig. Különlegesen hasznos és egészséges italt készíthetünk, ha 300 ml fehértea-fozethez egy teáskanálnyi acerola levet öntünk. Az így kapott C-vitaminban és flavonoidokban gazdag készítmény aktiválja rejtett energiáinkat és erosíti a szervezet ellenálló-képességét.

Forrás: www.hvg.hu

Az oldal tetejére...

 

 

 

utolsó frissítés: 2010.08.25.


Milyen volt a Föld a Föld órájában?

kattints a képekre, hogy lásd az eredményt


Vegetáriánus Fesztivál
2010. augusztus 28-29, Budapest


Receptek a Világ körül


A kínai művészet egyik remeke

Életkép az ősi kínából.
Egerünk segítségével végig
"sétálhatunk" a városon, a kiemelt négyzetre kattintva pedig animáció segítségével életre kel a tér.


„Fogadj örökbe” egy haiti árvát – támogatási program a földrengés gyermek áldozataiért


Kezdő Tai Chi Quan és
Wai Dan Qi Gong csoport várja a jelentkezőket Budapesten és Gödöllőn!

Oktató: Lévai Andrea
l.and@freemail.hu, 06 30 948-2881


 

Az Arany Hegy legújabb száma


Hírek archívum...


Látogatók száma: